Idén Halloweenkor, vagyis október végén kerül a mozikba a második, immáron 3D-s Silent Hill mozifilm, amely a Silent Hill: Revelation 3D címet viseli, és leginkább a harmadik játékra fog építeni.
A főhős ennek megfelelően Heather (Adelaide Clemens) lesz, de az első filmből is visszatér több szereplő, így Sean Bean, Deborah Kara Unger és Radha Mitchell is újból felbukkan majd a vásznon.
forrás: Gamer365.hu
A hivatalos hazai Silent Hill oldal alapítóiként Mpaul-lal úgy gondoltuk, az újgenerációs Silent Hill sorozat második, HD konzolokra készült epizódjának megjelenése alkalmából, ha már a megjelenés környékén szokás szerint 2-3 nekiülésre, hétvégi közös program gyanánt végigtoltuk, kerekítünk a látottakból-hallottakból egy kis ízelítőt. A teszt jelzőt jelen írásra ezúttal nem aggatnánk rá – az SHD nem bizonyult a széria olyan minőséget megütő darabjának, hogy türelmünk lenne a végigvitelen túl az eddigiekhez hasonló terjedelemben foglalkozni vele, mely nagyjából mintegy előre is vetíti azon benyomásunkat, hogy egy teljesen átlagos akció-horror anyaggal van dolgunk.
Már önmagában kimeríti a horror kategóriát az a tény, hogy a Konami képtelen kiadni egy nyomorult HD változatot a második és harmadik Silent Hill játékokból. Most ismét csúszott a megjelenés.
Nem mintha nagyon arra lenne szükségünk (főleg az új megjelenések fényében), hogy a HD-felújítás láz folyamatosan szívja el a pénzünket, de azért jó móka lenne ismét végignyomni a két klasszikust feljavított formában. A Downpour és Book of Memories mellett a Silent Hill HD Collection persze nem akkora felhajtás, de már lassan annyit halasztgatják, mintha valami Duke Nukem szerű slágercím lenne.
Legutóbbi híreink szerint március 6-án jött volna a kollekció, ám további két hetet kell várnunk, március 20-ára toltál a megjelenési dátumot. A Silent Hill 2 és a Silent Hill 3 HD felújítása tovatűnt szép ígéret kategória lassan, bokán kellene már rúgni valakit a Konaminál, hogy végre elkezdjen dolgozni, mert ez így nem lesz mókás.
forrás: Gamestar.hu
Ezúttal Tomm Hulett, a játék producere adott interjút a Joystiq-nak, amiben elárulta, hogy a Silent Hill régi epizódjaiból ismert kettős nehézségi szint is visszatér majd a Downpourban. Ez azt jelenti, hogy a játékosok maguk állíthatják be, hogy milyen nehézségen szeretnének megküzdeni a fejtörőkkel és a harcokkal, amivel akár a különböző, értékes tárgyakat, kiegészítőket és fegyvereket kínáló mellékküldetések is izgalmasabbá válnak.
A Silent Hill: Downpour egy komolyabb csúszás után végül idén márciusban fog megjelenni, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
forrás: Játékok.hu
A Konami hivatalosan is megerősítette, hogy nem kapjuk meg a Silent Hill HD Collection című játékot januárban.
A Silent Hill HD Collection a második és harmadik Silent Hill epizód felújított változatát fogja tartalmazni és az eredeti tervek szerint már január 24-én meg kellett volna jelennie. Azonban a Konami most hivatalosan is bejelentette, hogy a játék kiadása elmarad, legalábbis ebben a hónapban még biztosan nem fogunk vele játszani.
A kiadó bejelentése szerint az új dátum 2012. márciusa, valamint azt is megígérték, hogy a jövő hét folyamán, amint tudomást szereznek róla, ismertetni fogják mindhárom készülő Silent Hill játék pontos megjelenési dátumát (Ezek: HD Collection, Downpour és Book of Memories).
forrás: Gamepod.hu
A tegnapi képadag után a Vatra produrcere, Devin Shatsky a tengerentúli PlayStation Blognak adott interjút, melyben a márciusra időzített új rész újdonságairól is mesélt.
Shatsky elmondta, hogy a Homecoming alcímet viselő epizódhoz képest több ponton is megváltozik a Silent Hill: Downpour játékmenete, így az akciódúsabb pillanatok helyett egy valódi Silent Hill esszenciával megáldott részt köszönthetünk majd a Downpour személyében. Az ígéretek szerint egy felfedezés-központú, pszichológiai horror lesz az új rész. Mindez azt jelenti, hogy valósághűbb fegyvereket és inventory rendszert kapnak a játékosok, ugyanis a Homecoming esetében több rajongó is felháborodásának adott hangot, hiszen ott széles skálán mozgó fegyverválasztékból választhattunk, és rengeteg dolgot cipelhettünk magunkkal.
A Downpour ezzel is szakít, így valósághűbb fegyvereket, és korlátozott tárhelyű inventory-t kapunk. Lesz egy alap lőfegyverünk, amit a főhős övén tárulhatunk, illetve egy közelharci fegyver a kezünkben, a gyilkolóeszközök pedig teljesen hétköznapi tárgyak is lehetnek, mint például gereblye, palackok és konyhai kés. Eszközeink a használattól elhasználódnak, anyaguktól függően esetleg eltörnek, így a játék rákényszerít minket, hogy újdonságok után kutassunk. Megváltozik a HUD is, mely sokkal látványosabban ad majd visszajelzést főhősünk állapotáról, így ha megsérülünk vérzünk, vagy ruhánk is elszakadhat egy-egy izzasztóbb helyzet megúszása közben.
Fontos szerepe lesz majd a játékmenetben a víznek (Murphy egyik fóbiája), s így közvetlenül az időjárásnak is, így például ha zuhugó esőben érkezünk meg valahova, biztosan több ellenfélre számíthatunk.
A Silent Hill: Downpour idén márciusban fog megjelenni, PS3-ra és Xbox 360-ra.
Forrás: Játékok.hu
Murhpy egészen 2012 második negyedévéig menekült tavaly őszről az ilyen, és ehhez hasonló csúfságok elől – vajon mennyit tud javulni ennyi idő alatt a korábbi felemás képhez képest a Silent Hill: Downpour (360, PS3)? Új képek a galériában.
Forrás: Gamer365
Jó hír vagy sem, a Resident Evilhöz hasonlóan a Silent Hillt is más irányba vinnék el a fejlesztők. A Capcom után a Konami is bevallottan az akcióra koncentrál inkább, a borzongás helyett kapunk pörgős kooperatív módot és felülnézetet – hét új kép érkezett a Vita-exkluzív játékról.
A Book of Memories a jövő év elején jelenik meg kizárólag PlayStation Vitára, a sorozat kilencedik epizódját a WayForward hegeszti. Az új játék több tekintetben is el kíván szakadni az eredeti szériától: a történet csak a közös univerzum révén kapcsolódik a korábbi részekhez, hősünket pedig izometrikus nézetből irányíthajuk. Nem utolsó sorban ebben a részben lesz először többjátékos mód – a Konami kooperatív módot ígér, ráadásul azt mondja, most nem a horroron, hanem inkább az akción van a hangsúly.
forrás: Gamekapocs.hu
A HD-remake napjaink egyik trendje, de aki az eredeti hangot szerette, annak sem kell csalódnia.
A Silent Hill HD Collection esetében immár hivatalosnak tekinthető, hogy a Silent Hill 2 HD a felújított szinkron mellett tartalmazni fogja az eredetit is, amit anno megismertünk, és ahogyan szerettük.
Ezt Guy Cihi is megerősítette, aki a játék főszereplőjének, James-nek a szinkronhangja. Minderről a Facebook profilján tájékoztatta a kíváncsi közönséget, miután részt vett egy találkozón a Konami képviseletében megjelenő Tomm Hulett-tel és Devin Shatsky-vel. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy a Silent Hill 3 HD már nem fogja tartalmazni ezt a lehetőséget. A Silent Hill HD Collections (benne a Silent Hill 2 és Silent Hill 3-mal is) januárban fog megjelenni Xbox 360-ra és PS3-ra.
forrás: Gamestar.hu
Október 31-től már nem dolgozik a Vatra Gamesnél a SIlent Hill: Downpour vezető designere, Brian Gomez, s erre egyetlen indoka van: hiányzik a családja. A Vatra Games központja ugyanis Csehországban található, míg Gomez Los Angeles-i, így elég nagy áldozatot kellett hoznia már eddig is, hogy a játékon dolgozhasson.
“Amikor bejelentették, hogy a Downpour késik, s csak 2012-ben fog megjelenni, a családommal úgy döntöttünk, hogy nem megy tovább ez a dolog Los Angeles és Csehország között. Hetekkel ezelőtt tudattam a csapattal, hogy halloween lesz az utolsó munkanapom” – mondta Gomez, majd hozzátette, hogy nem kell aggódni: a játék annyira közel van a végső stádiumhoz, hogy ő személyesen már nem tud sokat hozzátenni, s a többi designer remekül meg fogja oldani a feladatot.
Végül elmondta azt is, hogy rengeteg olyan ötlete van egy túlélő horror játékra, amit a Konami nem engedett beépíteni az új Silent Hillbe, így ezeket mindenképp fel szeretné használni a következő projektjében.
forrás: Gamekapocs.hu