Már a városka határában voltunk, már majdnem tapostuk Silent Hill aszfaltját, már majdnem… hogy ténylegesen ráléphessük e borzalmakkal teli ösvényre még várnunk kell egy kicsit.
Idén ősszel nagyon erős felhozatal elébe tekintünk, nem is csoda hát, hogy több címet is áttoltak 2012 tavaszára, Mass Effect 3, The Darkness II és most e játékokhoz csatlakozik a Silent Hill: Downpour is. A rajongók most egy kicsit csalódottak lehetnek, ám gondoljatok csak bele, hogy idén még milyen sok remek játék fog megjelenni, amelyek gondoskodnak majd arról, hogy ne unatkozzunk, és talán e plusz idő majd a játéknak is jót fog tenni.
Forrás: Konzol Online
Murphy Pendleton, egy szökött szerepében kell menekülnünk a mindenféle borzalmaktól, ami Silent Hill városában vár reánk. Nem meglepő módon főleg sötétben kell mászkálni, főleg a városban, de kezdetben a mellette lévő erdőben tekinthetünk meg természeti látnivalókat. Az alábbi trailerben lévő zene abszolút nem illik a játék atmoszférájához, ahogy több külföldi oldal is kiemelte, ajánlatos kikapcsolt hangszóróval nézni (kikapcsolt monitorral is nézhetitek, de az kevésbé ajánlott). A Silent Hill Downpour jövő márciusban érkezik Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.
forrás: gamestar.hu
Kamerás és rossz minőségű, viszont feliratos és szokás szerint hangulattal csurig töltött a TGS-es Silent Hill: Downpour trailer.
Igaz, az zeneválasztás több mint meglepő: horrorjátékot Korn dallal megmutatni, főleg egy japán expón, egy japán sorozatban nem mindennapos, de a kelet-Európában készülő Downpour sem az.
Az új Silent Hill október 25-én érkezik – legalábbis úgy tűnt. A Downpour az E3 alatt már átcsúszott a tág 2011-es téli időszakra, 2012 elejére, a Gamescomon megkapta a fenti dátumot, most a TGS-en (és több online boltban viszont már 2012 márciust emlegetnek.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
Forrás: 576kbyte.hu
Amikor a Konami bejelentette a Silent Hill HD Collectiont, akkor még arról volt szó, hogy szeptemberben, esetleg októberben érkezhet. Most nagyon úgy tűnik, hogy kicsit késni fog a premier.
Az Amazonon új megjelenési dátum, 2011. december 31. szerepel, ami egy placeholder időpontnak tekinthető csak. A Gamestop nemes egyszerűséggel levette a játékot a kínálatból, míg a Gamefly-nál TBD státuszba került, vagyis a dátum bejelentése csak később lesz esedékes.
A Konami egyelőre nem reagált az új infókra.
forrás: thesource.hu
Sziasztok!
Már régóta terveztem lecserélni az oldal motorját. És íme elérkezett a nagy pillanat hogy a Joomla – számomra – nehézkesebben működő felületét a Wordpress-re cseréljem. És a másik szerverre költözés kapóra jött
Az oldal tartalma terveim szerint fokozatosan újratöltődik, a design pedig folyamatosan alakul. A fórum természetesen elérhető a régi formájában a fenti menüből, illetve a http://forum.silenthill.hu címen.
üdv, Mpaul
Rendkívül fura, az eddigi játékoktól jelentősen eltérő ötletekkel készül a PS Vita-s Silent Hill: Book of Memories.
Az új hordozható Silent Hill sajátságos, izometrikus nézetből meséli el a maga történetét, NPC-kkel, arcade címekre emlékeztető pontozással, kőkemény akciójelenetekkel és egy valamilyen szinten módosítható történettel.
forrás: 576kbyte.hu
Exklúzív Silent Hill rész várható.
A Konami E3 elötti saját, külön konferenciáján, 3 Silent Hill-el kapcsolatos hírrel szolgált a rajongók számára:
1. Érkezni fog egy teljesen új rész a Sony új kézikonzoljára, (mint anno még a psp esetében is) melyben majd olyan helyeket járhatunk be amikre eddig nem volt lehetőségünk. Ez az exklúzív NGP (vagy PS Vita?) játék a Silent Hill: Book of Memories címet kapta.

2. Még nem tudni milyen platformokra, de piacra dobnak egy Silent Hill Collection-t, ami tartalmazni fogja a HD felbontású Silent Hill 2-t és 3-at.
3. A Silent Hill: Downpour megjelenése sajnos decemberre tolódik.
forrás: GlobalGame.hu
A Konami az éjszaka folyamán tartotta meg az E3 előtti konferenciáját, ahol idő előtt ellőtte az összes meglepetését a kiállításra. A Silent Hill kapcsán három érdekes infót kaptunk: érkezik egy HD-gyűjtemény, lesz NGP-s epizód, és késik egy keveset a Silent Hill: Downpour.
A Konami az E3 alatt szokott konferenciát tartani a többi kiadóhoz hasonlóan, ám idén a nagyobb figyelem érdekében a kiállítás előtt, az éjszaka folyamán rendezte meg a maga buliját. A kiadó több érdekes bejelentéssel is szolgált, ezek közül nem egy érinti a Silent Hill-sorozatot is.
Kezdjük a legrosszabbal: a Konami bejelentette, hogy a PS3-ra és Xbox 360-ra készülő Silent Hill: Downpour késik, igaz, nem túl sokat. A játék eredetileg ősszel került volna boltokba, ebből lett most tél – az már nem derült ki, hogy még idén számíthatunk-e a premierre, vagy még várnunk kell jövő januárig, esetleg februárig. A Downpour kapcsán új videónk is van.
Bár keveset mondtak róla, az egyik legérdekesebb bejelentés a Silent Hill: Book of Memories volt: a játék egy vadi új rész lesz, amely kizárólag a Sony új kézikonzolján, az NGP-n teszi majd tiszteletét. Tom Hulett, a sorozat producere szerint ha a játék megjelenik, olyan helyekre viszi majd el a címet, amikre korábban nem volt példa, s bár összesen ennyi infó áll a rendelkezésünkre, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a játék koncepcióját még a Sonynak is jóvá kell hagynia.
Végül jöjjön még egy bejelentés: a Konami újabb Silent Hill Collection csomaggal rukkol elő, amely HD felbontású Silent Hill 2-vel és Silent Hill 3-mal várja a rajongókat. Az már sajnos nem derült ki, hogy mikor és milyen platformokra jelenik meg a gyűjtemény, de utóbbit illetően azért tudunk találgatni.
forrás: Gamekapocs.hu
“Át-érzés”
A tartalomról:
Egy Mercedes suhan a kora nyári nap délutánján egy magaslati város felé. Az utasok a hátul ülő férfi barátnőjéhez tartanak látogatóba…
Hirtelen balesetet szenvednek a ködös Város határánál és szörnyű történések sora kezdődik velük. Menekülni kényszerülnek… Szétszélednek… Elvesznek…
Eközben az alternatív dimenzió véres világában, a sötétben életre kél valami… Az öntudatra ébredt személy éppen az a nő, akihez látogatóba tartottak. A szörnyű teremtés maga sem tudja, mi létének értelme. Eleinte…
Feladata végül összetettebbé válik annál, mint amit el tudott volna képzelni önszántából, az utasoknak pedig szembe kell nézni a szörnyűséggel…
De vajon mi lesz az igazi szörnyűség? Maga a nő, aki felébredt? Vagy a Városban bóklászó nem emberi lények? Vagy az alternatív dimenzió lüktető, véres valósága? Vagy talán az ezekkel vetekedő, sokkoló tények? Esetleg még ezeken is túlmutató dolgok?
Mikor pedig eljön a felismerés pillanata…
A könyv az író fórumán érhető el ingyen és bérmentve a magyar közösség számára:
http://plladislaus.freeforums.org
Jó Szórakozást!