Ezúttal Tomm Hulett, a játék producere adott interjút a Joystiq-nak, amiben elárulta, hogy a Silent Hill régi epizódjaiból ismert kettős nehézségi szint is visszatér majd a Downpourban. Ez azt jelenti, hogy a játékosok maguk állíthatják be, hogy milyen nehézségen szeretnének megküzdeni a fejtörőkkel és a harcokkal, amivel akár a különböző, értékes tárgyakat, kiegészítőket és fegyvereket kínáló mellékküldetések is izgalmasabbá válnak.
A Silent Hill: Downpour egy komolyabb csúszás után végül idén márciusban fog megjelenni, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
forrás: Játékok.hu
A Konami hivatalosan is megerősítette, hogy nem kapjuk meg a Silent Hill HD Collection című játékot januárban.
A Silent Hill HD Collection a második és harmadik Silent Hill epizód felújított változatát fogja tartalmazni és az eredeti tervek szerint már január 24-én meg kellett volna jelennie. Azonban a Konami most hivatalosan is bejelentette, hogy a játék kiadása elmarad, legalábbis ebben a hónapban még biztosan nem fogunk vele játszani.
A kiadó bejelentése szerint az új dátum 2012. márciusa, valamint azt is megígérték, hogy a jövő hét folyamán, amint tudomást szereznek róla, ismertetni fogják mindhárom készülő Silent Hill játék pontos megjelenési dátumát (Ezek: HD Collection, Downpour és Book of Memories).
forrás: Gamepod.hu
Murhpy egészen 2012 második negyedévéig menekült tavaly őszről az ilyen, és ehhez hasonló csúfságok elől – vajon mennyit tud javulni ennyi idő alatt a korábbi felemás képhez képest a Silent Hill: Downpour (360, PS3)? Új képek a galériában.
Forrás: Gamer365
Október 31-től már nem dolgozik a Vatra Gamesnél a SIlent Hill: Downpour vezető designere, Brian Gomez, s erre egyetlen indoka van: hiányzik a családja. A Vatra Games központja ugyanis Csehországban található, míg Gomez Los Angeles-i, így elég nagy áldozatot kellett hoznia már eddig is, hogy a játékon dolgozhasson.
“Amikor bejelentették, hogy a Downpour késik, s csak 2012-ben fog megjelenni, a családommal úgy döntöttünk, hogy nem megy tovább ez a dolog Los Angeles és Csehország között. Hetekkel ezelőtt tudattam a csapattal, hogy halloween lesz az utolsó munkanapom” – mondta Gomez, majd hozzátette, hogy nem kell aggódni: a játék annyira közel van a végső stádiumhoz, hogy ő személyesen már nem tud sokat hozzátenni, s a többi designer remekül meg fogja oldani a feladatot.
Végül elmondta azt is, hogy rengeteg olyan ötlete van egy túlélő horror játékra, amit a Konami nem engedett beépíteni az új Silent Hillbe, így ezeket mindenképp fel szeretné használni a következő projektjében.
forrás: Gamekapocs.hu
A jelek szerint a Konami mindent bevet a Silent Hill legújabb részének megjelenése alkalmából.
A hírek szerint ugyanis a jövő év első felében rögtön három (ami ugyan több) Silent Hill program jelenik meg. Először a Silent Hill HD Collection lát majd napvilágot január 24-én, melyben az eredeti trilógia felújított változatát kapjuk kézhez. Ezután február 22-én jön a kifejezetten PS Vitára készített Silent Hill: Book of Memories.
Majd a frissen bejelentett csúszásnak köszönhetően márciusban válik elérhetővé a széria legújabb darabja, a Silent Hill: Downpour, melynek eredetileg még idén meg kellett volna jelenni, ám a kiadó és a cseh fejlesztők jobbnak látták, ha várnak még vele. A játék sajnos csak konzolokra jelenik meg.
forrás: SG.hu
Már a városka határában voltunk, már majdnem tapostuk Silent Hill aszfaltját, már majdnem… hogy ténylegesen ráléphessük e borzalmakkal teli ösvényre még várnunk kell egy kicsit.
Idén ősszel nagyon erős felhozatal elébe tekintünk, nem is csoda hát, hogy több címet is áttoltak 2012 tavaszára, Mass Effect 3, The Darkness II és most e játékokhoz csatlakozik a Silent Hill: Downpour is. A rajongók most egy kicsit csalódottak lehetnek, ám gondoljatok csak bele, hogy idén még milyen sok remek játék fog megjelenni, amelyek gondoskodnak majd arról, hogy ne unatkozzunk, és talán e plusz idő majd a játéknak is jót fog tenni.
Forrás: Konzol Online
Murphy Pendleton, egy szökött szerepében kell menekülnünk a mindenféle borzalmaktól, ami Silent Hill városában vár reánk. Nem meglepő módon főleg sötétben kell mászkálni, főleg a városban, de kezdetben a mellette lévő erdőben tekinthetünk meg természeti látnivalókat. Az alábbi trailerben lévő zene abszolút nem illik a játék atmoszférájához, ahogy több külföldi oldal is kiemelte, ajánlatos kikapcsolt hangszóróval nézni (kikapcsolt monitorral is nézhetitek, de az kevésbé ajánlott). A Silent Hill Downpour jövő márciusban érkezik Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.
forrás: gamestar.hu
Kamerás és rossz minőségű, viszont feliratos és szokás szerint hangulattal csurig töltött a TGS-es Silent Hill: Downpour trailer.
Igaz, az zeneválasztás több mint meglepő: horrorjátékot Korn dallal megmutatni, főleg egy japán expón, egy japán sorozatban nem mindennapos, de a kelet-Európában készülő Downpour sem az.
Az új Silent Hill október 25-én érkezik – legalábbis úgy tűnt. A Downpour az E3 alatt már átcsúszott a tág 2011-es téli időszakra, 2012 elejére, a Gamescomon megkapta a fenti dátumot, most a TGS-en (és több online boltban viszont már 2012 márciust emlegetnek.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
Forrás: 576kbyte.hu
A Konami az éjszaka folyamán tartotta meg az E3 előtti konferenciáját, ahol idő előtt ellőtte az összes meglepetését a kiállításra. A Silent Hill kapcsán három érdekes infót kaptunk: érkezik egy HD-gyűjtemény, lesz NGP-s epizód, és késik egy keveset a Silent Hill: Downpour.
A Konami az E3 alatt szokott konferenciát tartani a többi kiadóhoz hasonlóan, ám idén a nagyobb figyelem érdekében a kiállítás előtt, az éjszaka folyamán rendezte meg a maga buliját. A kiadó több érdekes bejelentéssel is szolgált, ezek közül nem egy érinti a Silent Hill-sorozatot is.
Kezdjük a legrosszabbal: a Konami bejelentette, hogy a PS3-ra és Xbox 360-ra készülő Silent Hill: Downpour késik, igaz, nem túl sokat. A játék eredetileg ősszel került volna boltokba, ebből lett most tél – az már nem derült ki, hogy még idén számíthatunk-e a premierre, vagy még várnunk kell jövő januárig, esetleg februárig. A Downpour kapcsán új videónk is van.
Bár keveset mondtak róla, az egyik legérdekesebb bejelentés a Silent Hill: Book of Memories volt: a játék egy vadi új rész lesz, amely kizárólag a Sony új kézikonzolján, az NGP-n teszi majd tiszteletét. Tom Hulett, a sorozat producere szerint ha a játék megjelenik, olyan helyekre viszi majd el a címet, amikre korábban nem volt példa, s bár összesen ennyi infó áll a rendelkezésünkre, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a játék koncepcióját még a Sonynak is jóvá kell hagynia.
Végül jöjjön még egy bejelentés: a Konami újabb Silent Hill Collection csomaggal rukkol elő, amely HD felbontású Silent Hill 2-vel és Silent Hill 3-mal várja a rajongókat. Az már sajnos nem derült ki, hogy mikor és milyen platformokra jelenik meg a gyűjtemény, de utóbbit illetően azért tudunk találgatni.
forrás: Gamekapocs.hu