A Silent Hill: Downpour minden szempontból egy új darabja lesz a sorozatnak. Nem csak a fejlesztőket cserélték le, hanem a zeneszerzőt is, noha nem a saját akaratukból. Akira Yamaoka távozása után találniuk kellett valakit, aki képes legalább olyan jó zenét – ha nem jobbat – írni a játékhoz, mint Akira. A Dexter sorozat zenéjéért is felelős Daniel Licht kapta meg a megbízatást, amelyből már kaphattunk egy kis ízelítőt a legelső előzetesben. Most meghallgathatjuk egy újabb töredékét a munkájának.
A Silent Hill: Downpour idén ősszel jelenik meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, a PC-s és más megjelenések még kérdésesek.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
forrás: Lewis Coraline, The Box
A magazin előzeteséből kiderült, hogy a cseh Vatra Games fejlesztése a ködös Silent Hill városában játszódik majd, a helyszín azonban rengeteg újdonságot ígér, ugyanis a magazin szerkesztői által látott demóban a város délnyugati részében kalandozhattunk főhősünkkel, ezt a régiót pedig eddig egyetlen Silent Hillben se látogathattuk meg.
A játékmenetről is szó esett, így a Game Informer aktuális számából kiderült, hogy a név valóban kötelez, így a víznek komoly szerepe lesz a játékmenetben. Az ígéretek szerint a harc kicsit háttérbe szorul, főhősünk lehetősége szerint inkább menekülőre fogja majd, ha a helyzet kezd elmérgesedni. Így talán nem meglepő, hogy ennek megfelelően egyszerre mindössze egy fegyver lehet nálunk, és az is hajlamos lesz tönkremenni. Kapunk sok-sok boss-harcot, amit a már jól bevált Quick Time Event-ek segítségével bírnak mozgásra a fejlesztők. A magazin képeit a képgalériában találjátok.
forrás: JÁTÉKOK.hu